KisKalóz
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Ősbemutató
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Ősbemutató
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2024. június 2. vasárnap, 10:59
A Magyar Nemzeti Balett évek óta igyekszik a balettnövendékek számára is külön repertoárt kialakítani. Így a korábbról már ismert KisHattyúk tava, illetve KisCsipke analógiájára az új évadban a KisKalóz című előadással adnak lehetőséget a balettet tanuló kicsiknek, hogy igazi, persze rövidített formájú előadásban vegyenek részt. Mivel a produkcióban fiatal, de már végzett táncosok is fellépnek, a gyerekeknek komoly lehetősége nyílik belekóstolni és belelátni az igazi színház, balettművészet világába, ráadásul úgy, hogy kortársaik nézik őket. Ez az előadás főleg a fiú szereplőknek kedvez, amivel nem titkolt célja az OPERA művészeti vezetőségének, hogy számukra is kedvet csináljon a balettművészethez. Az emblematikus részeket tartalmazó matiné után adott a lehetőség: az érdeklődők az évad végén megtekinthetik az eredeti, „nagy” A kalózt is, amely a maga teljességében tartalmazza a kalandokkal teli, izgalmas történetet, szerelemmel, árulással, életveszélyes hajótöréssel, végül megmeneküléssel.
Alkotók:
Koreográfus / Balettmester: Chernakova Olga | Gyarmati Zsófia | Kirejko Dmitrij Taraszovics | Kovács Dénes | Kőszegi Katalin | Mirzoyan Albert | Pavlova Tamara | Radina Dace | Vetési Adrienn
Szereposztás:
Mesélő: Bátor Anna
Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei
JODOK CELLO ismét Budapesten a kitörő sikerű premier után! A svájci crossover csellista, aki a klasszikus hangzást modern pop- és filmslágerekkel ötvözi, 2026. november 11-én ad monumentális koncertet a Budapest Arénában. Egy est, ahol Coldplay, Einaudi és Bruno Mars dallamai csellón szólalnak meg – látványos show-val, az élmény garantált.
A világ legnagyobb példányszámban eladott lemezekkel rendelkező szopránja, a legendás, GRAMMY®-díjra jelölt művész, Sarah Brightman 9 év után visszatér Magyarországra új karácsonyi show-jával, az ‘A Winter Symphony’-val, amely 2026. november 21-én varázsolja el a közönséget az MVM Dome-ban! A koncerten zenekar, kórus és sztárfellépők – köztük TONCHI (Tonči Huljić) – kísérik Sarah-t. Az est során az énekesnő legismertebb karácsonyi dalait és legnagyobb slágereit adja elő, még meghittebbé téve budapesti fellépését. A Winter Symphony felejthetetlen karácsonyi élményt nyújt az év legszebb időszakában.
IL VOLO visszatér Budapestre! 2027 októberében újra az MVM Dome-ban. Alig ért véget idei koncertjük, az IL VOLO máris bejelentette…
Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM…
2026. október 10-én különleges zenei élmény várja a közönséget Budapesten: a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence az MVM Dome színpadán adja…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!