Vezényel: Fischer Iván
Brahms szimfóniáiban olyan otthonosan mozognak a BFZ zenészei, mintha egy kényelmes olvasófotelbe huppannának. Bartók zenei nyelve szinte a sajátjuk, Bach Brandenburgi versenyét játszani pedig színtiszta örömünnep. Tökéletes kombináció, reflektorfényben a vonósokkal.
Kevés olyan barokk zenemű van a világon, amit többször játszottak el és vettek lemezre, mint Bach hat Brandenburgi versenyét. Vivaldi Négy évszakja mellett vitathatatlanul ez a versenyműsorozat a kor egyik zenei csúcsteljesítménye. A Fesztiválzenekar évadon átívelő Bach-sorozatának második felvonása a 3. Brandenburgi verseny, amelyben a vonósoké a főszerep. Barokk együttesünk korhű hangszereken játssza el a művet, amelyet Bach valószínűleg soha nem hallhatott.
Bartók Zenéje (1936) szintén különösen fontos a vonósok számára. A 20. század egyik legeredetibb remekművét Fischer Iván szerint a BFZ játssza a legjobban a világon, hiszen a zenekar muzsikusai „anyanyelvi szinten beszélik Bartók zenei nyelvét”. Ritmikailag és a vonósjáték tekintetében is sok újdonság van benne, a karmester ezzel együtt azt mondja, az egymással szemben ülő két kiszenekar miatt „kicsit barokkos” is a mű, ezért könnyen rokonítható a Brandenburgi versennyel.
Brahms négy szimfóniája közül egyetlen maradt, amit még nem vett lemezre a BFZ, de ebben az évadban teljessé válik a sorozat, hiszen a koncerten elhangzó 3. szimfónia (1883) is sorra kerül. Ez a zeneszerző legrövidebb szimfóniája, Eduard Hanslick zenekritikus szerint ugyanakkor a legtökéletesebb is. Brahms a művet ötvenéves agglegényként komponálta, „szabadon, de boldogan”. Lírai, szenvedélyes és rejtélyes, átmenet a napsugaras, derűs 2. és a komor 4. szimfónia között.
